megesett

kémény füsttől,

zötyögő biciklivel

tűnődik a tüdő.

idegen nők parfümétől,

a hajnali csipákig,

valahol gondolatban éltet:

a lila alma és az opálos víz.

az úttestet végignyalja a harmat,

hamar harapja a beton kalácsomról a bőrt,

elülök így egy percre,

anyámra gondolok s magamra

az erjedt tejre.