caritas

árvízben feloldott bordó tempera,

valamikor ennyit hagyunk magunkból

(hátra? Az irányt most épp nem tudhatom.)

itt egy elhagyott egyenes, ott egy bemocskolt

szakasza,

(bevérzett szemeim hasonlítanak a napra)

addig hiszem, hogy érdemes,

míg nem kötelez a szenvedés.

Nekem most másra kell rálépnem,

a szerelem igazából, egy semmittevés.